Várom az új évet — hátha hoz valami változást. Az Újév napja a csízió — azaz a circumcisio, Jézus körülmetélésének ünnepe; innen, első napjáról nevezik a naptárat európaszerte cisiojanusnak, a naptár ismerete általi miheztartást pedig magyarul szintén csíziónak, amit ugyebár minden ivarérett embörnek értenie kell. Egyik jeles egyházzenészünk, amikor Josquin ezen ünnepre írott szép ciklusát be kellett írni egy műsorba, kötötte az ebet a karóhoz, hogy a jeles nap neve magyarul bizony ‘Kiskarácsony’ — úgy kell írni. És ugyan kétségtelen, hogy a 15. század végéről származik a magyar ‘kiskarácsony’ szó első felbukkanása, de hát nem liturgikus környezetből: mert hogy ott csakis a latin nyelv volt, nincs mese. És a Janusrol, a kapuistenről nevezett január első napjának ünnepe latinul bizony nem ‘Nativitas parva’, hanem Circumcisio Domini.

Hát igen — nehéz számot vetni azzal, hogy Jézus zsidó volt (szerencsére e kérdésben az anyai ág számít; ami persze újabb fájó lelki komplikáció, de legalább sakter nincs benne). És már a zsidó szó leírása is érzékenységeket borzolhat. Oh, jaj, csak azt ne. És hogy Jézus — történetesen férfiúi — embersége odáig terjedt volna, hogy vélhetőleg minden szerve meglégyen — ez már viszont tényleg botrányos blaszfémia, el kell kerülni minden lehetséges utalást. Jobb szétmaszatolni a szent hagyományt, csak maradjon szép sima, minden botránkozást messziről kerülő a ‘hit’ világa, nehogy egy felesleges pöcök bajt csináljon: valaki még elkezd gondolkozni. Fehér, comme il faut fogsor, diszkrét és megnyerő öltözék, ahogy az evangéliumokban olvassuk. Süljön csak ki a kalácsom.

A csodálatos josquini ciklus (kiskarácsony ünnepére) első antifonája az ‘O admirabile commercium’ — dr. Surján György barátom zseniális fordításában ‘Ó, bámulatos kereskedelem’. Ez az egész posztom igazából a pénzről szól: a lencse azért kultikus újévi étel a néphagyományban, mert úgy néz ki kiöntve egy asztalra, mintha sok kis arany pénzérme fénylene ottan, és az evése a sok pénz magunkévá tételét imitálja és ennél fogva teszi jövőnkké a pénzzel való kitömetést (ide vele, melegébe) a mágia erejével. Sőt, talán a lencse–pénz analógia mentén transzformálja a népi hagyomány Ézsau üzletében (Genesis, 25:29–33) is a ‘vörös főzeléket’ lencsévé.

A pénz jegyében kezdődik az új gazdasági és adóügyi ciklus is 01. hó 01-én 0:00-kor. Tényleg nem érdemes józanon ébredni aznap: mágikus határ, amit őriz Janus. Pénzügyi jelentőségét mutatja, amint már fentebb a sorok között pedzegettem, hogy a vallás elsőszülöttségi joga egy dicsőséges ‘admirabile commerciumban’ miként válik áruvá: pénzért a klérus örömmel válik a kormány végrehajtó szervévé. Nem, nem, dehogy pöcök: oszlop, nemes fejezettel koronázva! Janus pedig — aki kereskedelem istene lett hamar, sok római pénzen néz egyszerre két fele — röhög a markába: az egyik arca nagy, alázatos és lágy nyelvvel ajánlkozik, a másik pedig ájtatosan égnek forduló szemeket mutat fenyegetve. Na, ebben biztosan nem lesz változás, értem én a csíziót.