szabdzsi

A jól elkészített zöldség legalább akkora öröm, mint bármilyen húsféle. Gyalázatos fantáziátlanság, amikor bárhol rántott  gombával (és hozzá persze „vegyes köret”, meg jó ecetes csalamádé) akarják megörvendeztetni a vegetáriánusokat. Továbbá: csirizben fulladozó zöldborsószemek „főzelék” néven, „feltéttel”… És a „zöldségköret”, azaz sóban kilúgozott répakockák, zöldborsó, kukorica péppé párolva… És a „grillezett zöldség” elleni rémtettek…

Hogy a különféle pesti indiai kifőzdék tantrikus, árjuvédikus, karmikus főztjeinek van-e elég mély köze Indiához, azt nem tudom megítélni; és bár biztos vagyok benne, hogy kisebb-nagyobb bűntettek zajlanak ott is bőven (például amikor a festett gyolcsokba öltözött boltos kisasszony személyes névmásokkal utal az ételekre: „ő egy dahl”), de hogy a zöldségek kombinációi és fűszerezése néha izgalmas ötleteket ad, az tagadhatatlan. És a legjobb, hogy a szabad, interkontinentális ízkombinációk világát nyitja meg. A tegnap idehaza készült étel ugyan indiai nyelvvel ízlelve bizonyára főzelék, a magyarka házikoszt felől nézve meg szabdzsi, de sebaj: zöldbab (mirelit éppen), krumpli, szárzeller, spenót, medvehagyama, hagyma kevés vízben összefőzve; burmai curryvel, kínai ötfűszerrel, hagymamaggal fűszerezve, tálalás előtt olajjal, sóval és tejföllel bekeverve.

És itt egy dhrupad-éneklés — évek óta alap-tananyag minden egyetemi és zeneiskolai zeneórámon. Nézzük csak meg, micsoda plasztikus mozdulatok jelzik, hogyan testesülnek meg a hangok az énekesek számára! Innen lehet igazán megtanulni, hogy kell Schubertet énekelni, Händelt és Marcellót játszani. Hogy a hangoknak testük van; formájuk, minek a révén kapcsolatba tudnak lépni egymással és a háttérrel.