eldobható zeneszerzés

Hogy mi is a zene — nem tudom, de egyfolytában keresem. Mindenkinek más és más, én meg folyton új aspektusait fedezem fel magam számára. Amikor 1988-ban másodszor nem vettek fel karmester-szakra, akkor elkeseredtem, és kerestem, hogy mi is az ellen-zene. És rájöttem, hogy  jó esetben minden kor zenéje az ellenzenéje az előző korszakénak — ez megnyugtatott, és véglegessé tette a zene iránti elkötelezettségemet.

Hogy mi is a zeneszerzés — azt sem tudom, de nem is nagyon érdekel. Létrehozok hangokból valamiféle kontextusokat, a legkülönfélébb alkalmakra, a legkülönfélébb módokon. Hogy ezt ki tartja zeneszerzésnek és ki nem: azzal nem foglalkozom. Semmiféle babérokra nem vágyom; a darabjaimat nem jelentem be a monopolizált, hatóság-jellegű jogvédőnél: így mindazok a komoly szerzők, akik néha elmondják nekem, hogy nem tudnak a „darabjaimmal” mit kezdeni, azok tekintsék szerény adományomnak, hogy ők is részesülnek egy kis, szétosztott porció erejéig a fel nem vett jogdíjamból.

A „zenemű”, mint opus perfectum és absolutum, a szerző ön-emlékműve, hírnevének megtartója Listenius 16. századi traktátusával került kodifikálásra;  fogalmát ma elsősorban a „szerzői jogvédő” tartja életben. Engem nem a halálom utáni hírnevem, hanem a halálom előtt megélt jelenlét érdekel. A találkozások a többiekkel: mindazokkal, akik a hangok megszólaltatói és befogadói. A találkozások megtörténhetnek leírt hangjegyek előadásában — vagy akár megteremtett improvizatív szituációkban. Lehetnek a darabok a legkorszerűbb hangzásúak, vagy ölthetik régebbi stílusok álruháját: legyenek frissek, teremtsenek pillanatot, és ne vágyjanak örökérvényű remekművek lenni.

 

2023
— D’arts (élő elektronika; b. Nádor-terem) darts
— Előhívás no.1: 91-es busz (élő elektronika; b. Nádor-terem) 91es
— Előhívás no.2: Bio (élő elektronika; b. Nádor-terem)  bio
— Előhívás no.3: Blaha (élő elektronika; b. Nádor-terem)  blaha
— Előhívás no.4: Lukács (élő elektronika; b. Nádor-terem) lukacs
— Mirrors (okarina, élő elektronika; b. Nádor-terem) mirrors
— Addi(c)tion (élő elektronika; b. Nádor-terem) addiction
— KK tükrei (Károlyi Katalin fotókiáálításának megnyitójára)
— Palotás Árpád hárfája (MIDI-vezérelt interaktív darab. b: Kassák Múzeum, ápr. 14.)
— Ronsard rémálma (11 hangszerre, b: FUGA június 11. / a felvételen 1:06:30-tól) kotta
— Színtévesztő kánonok (A technika ördöge — két változat; New York) kampós hárfára, két játékos
— Pedal-exercitium (pedálhárfára, két játékos)
— A sushi-bár (hárfára)
— vaksötétben az üveglabirintusban (hárfára, két játékos)

2022
— Defectus (furulya és elektronika; Czidra emlékkoncert, Nádor terem)
— Kontra-linie (színház két énekesnőre FUGA; a felvételen 1:10:50-től)
— latlá röküT (kisopera, FUGA, 2022. május 22.)
— laaslegeipS (második változat; Graz, 2022. június 8.)
— Ailolosz ajándéka (hegdű, viola da gamba, csembaló; Unitárius temlom, Budapest, 2022. szept. 8.)
          Lachegyi Róza, Lachegyi Anna, Pétery Dóra előadásában (2022. szept. 7.)    kotta
— Sybarita (piccolo, altfuvola, basszusklarinét, hegedű, cselló; Kiscelli Múzeum, 2022. okt. 16.)  kotta
          Bali J, Bán Máté, Szűcs Péter, Sándor László, Zétényi Tamás az ősbemutatón
          az eredeti villamos-út        spektrális szétszálazás (Spear)

2021
— Scratch (fuvola és táncos; b: FUGA; a felvételen 42:10-től)   kotta
— Családfa (furulya és elektronika b: Várfok Galéria)
— Iktat (néma színész és hangszeresek, elektronika b: FUGA; a felvételen 8:33-tól)
— Hapsenkakkiainen (énekes, színész, harmonika, klarinét, cselló, hegedű, furulya, elektronika; b: Finnország)  kotta
— De Fortune (bányász gyászzene, 4 trbne, G.C. 4 játékossal b: Dorog, bányamúzeum) >>>
— Laaslegeips (furulya és elektronika; b: Kiscelli múzeum)

2020
— Kettősverseny (harmonika, zongora és elektronika; b: MOME)
— turbák egy János-passióhoz (kórus; b: online) kotta
— Orákulum (furulya és valamilyen hangforrás; b: FUGA; a felvételen 8:34-től)  kotta

2019
— Pierre de Ronsard lázálma (2 furulya, gamba, csembaló; b: 2B galéria)
— L’âme fugitive (cselló, zg 4kéz, elektronika; b: FUGA)  kotta
— Tehetetlen tudat (balettzene Pétery Melindának; elektronika, b: Bethlen színház) >>>
— TranceParent (Farkas Éva kiállítására; oboa és elektronika;b: Dorog) >>>   kotta
— The Fly (W. Blake versére; ének, harmonika, elektronika; b: Finno.) kotta

2018
— Pietà — Descartes levétele a keresztről     kotta   előadás: 2020. január 14.
— SA64 (beszélő, élő elektronika; b: Nyitott műhely)
flesh! (harmonika és elektronika; b: Finno.)  kotta
— La notte (az országos furulyaversenyre)  kotta
— T’mura (Frigyesi Juditnak; szaxofon, bőgő, elektronika; b: 2B Galéria)
— Insomnia (harmonika, cselló, hárfa, furulya, elektronika; b: Finno.) kotta
— Laokoon (harmonika, cselló, hárfa, furulya, elektronika; b: Finno.)
— Kitinmus (harmonika, cselló, hárfa, furulya, elektronika; b: Finno.) kotta

2017
— The small prison (klarinét és harmonika; b: Finno.)  kotta
— Carcere grande (furulya és elektronika; b: Krakkó) előadás: 2B Galéria, Budapest, 2017.október 14.

2016
— agreement (furulya, csembaló, elektronika, b.: Maladype, Bp. 2016)
— …aber… (3 fuvola, nagydob, orgona, preparált zongora; b: FUGA, 2016)  kotta
— Blaha (furulya és elektronika, b: Bálint Zsidó Közösségi ház, Bp. 2016)
— Szén-patak (furulya és elektronika, b: Bálint Zsidó Közösségi ház, Bp. 2016)
— Spring (furulya, csembaló, elektronika, b: Szabolcsi B. Zeneiskola, Bp. 2016)  >>>  kotta
— Andante és double (talált tárgy, megfaragva) KGy 90. születésnapjára (négykezes, 2016) kotta
— filmzene a gödöllői zeneiskolások kisfilmjéhez (hangszalag, 2016)
— a kifordított könyvtár (interaktív hanginstalláció, BMC, 2016 április)
— Kaktusz Händeltől (furulya, hegedű, zongora; zeneiskolai kamarazeneversenyre)
— Zsennyei emlék (a BIO számára; b: Zsennye) kotta

2014
— X – in memoriam Pribil György (furulya és analóg szintetizátor, 2014, b: Szentgotthárd) >>>  kotta
— centrifuga-etűdök (furulyakvartett, elektronika, 2014; b: BMC)  >>>  (a felvételen 37:20-tól)

2013
— velut Luna (egy furulyajátékosra, 2013 b: Gödöllő)
— Aischylos: A megláncolt Prometheus (énekegyüttes, Rijke-csövek és gázégők, Miskolc, 2013) kotta
— switched on (mobiltelefonokra és egy énekesre, 2013, b: FUGA. Bp.)

2012
— új kompozíciók a Bevezetés az avantgárdba c. könyvben: Véletlen tér; Visszhang-játék; Éter; Öngól; Interjú a filozófussal; Á…; Dinamikus neumák (Pétery Dórával); Tengeri vihar

2011
— Víz alatt (furulya, 2 hegedű, csembaló, 2011)
— Our Master’s Voice (szalag és felolvasás, 2011. b: Czidra-emlékk., Nádor-terem)
— Imitatio (szalag, furulya, hegedű, cselló, csembaló, 2011)
— Lajtai (szalagzene Lajtai Péter kiállításmegnyitójára, 2011)

2010
— 2010.9.27 (ének, furulya, brácsa, gitár, orgona, b: Megbékélés T., 2010)
— Felix cæli porta (7 furulya, orgona, hangszalag. b: Nádor terem)
— Furulyadarabok II: Az ideges ünnep (új változat); Nyomás; Permutáció (2 furulya, orgona, gamba, 2010. b: MTA Matematikai Kutató)

2009
— SL 60 (két furulya, hegedű, brácsa, zongora, Surányi László születésnapjára)
— Meditációs tér (furulya és hangszalag, egy gödöllői kiállításmegnyitóra)
— Furulyadarabok gyerekeknek: Sötét és fény; Domináns és tonika; A nyomtalan bűntény; A rovargyűjtemény; Music-stop; Ugróiskola a lépcsőházban; Hommage a Handel (furulya, zongora; b: Czidra emlékkoncert 2010)

2008
— Stadler Vilmos 60 (furulya, hangszalag, SV 60. születésnapi koncertjére)  kotta
— Hommage a Czidra László (furulya, Czidra-emlékkoncert)  kotta
— Wedding music (szalag-zene, Pétery Dórával) 1 entry   2 ceremony   3 exit
— Boismortier Don Quichotte-szvitjének kidolgozása és hangszerelése (2008, a Weiner-Szász kz. számára, b: MR 22-es stúdió, egyenes adás)  kotta

2007
— Önarckép, Dósa Györgynek (furulyára, zongorára, hegedűre és klarinétra, b: orsz. zeneisk. kamarazeneverseny)
— Ps. 119 (ének. b: Tábor Béla születésének 100. évfordulójára rendezett konferencia)
— Utószó Tábor Bélának (zg)
— Découverte (furulyára, Lovas Ilona kiállításmegnyitójára, Bibracte, FR) kotta
— Gömb (16 mélyrézfúvós, b: Gödöllő, kiállításmegnyitó)

2005
— Discordia (három hegedűre, 2005, b: országos zeneiskolai kamarazeneverseny)  >>>
— Prince de la nuit (két énekesre, brácsára, furulyára, Gál József kiállításmegnyitójára)

2004
— Három hegedűetűd (Adamis Nellinek)  kotta
— Kurtág Gyuri 50 (furulya, ifj. Kurtág György születésnapjára)
— Windows 2004 (három barokkfuvolára b: Tokaji Régizene Egyetem)

2003
— „2” (kamaraegyüttesre, b: Zsámbéki nyári fesztivál) kotta   felvétel
— Hommage a Tatlin (kamaraegyüttesre3, b: Balatonboglári kortárs zenei fesztivál, 2003)

2002
— Finem Lauda (furulyára, elhangzott a Magyar Rádióban 2005-ben) kotta

1994
— Miles regis (francia barokk ária; fuvola, ének, continuo; b: Malmö)

1992
— Perspektíva (szalagzene)  >>>
— improvizációk (szalagzene; furulya, fuvola, zongora, ütők, elektronika) 1>>  2>>  3>>  4>>  5>>  6>> 7>>
— Kamaradarab II

1991
— Labirintus

1990
— Öt dodekafon zongoradarab (1991)  >>>  kotta
— Kamaradarab (kamaraegyüttesre és elektronikára, 1990; elhangzott a Magyar Rádióban 2002-ben)  >>>

1983
— születésnapi darab (kamaraegyüttesre)

1982
— Dalok és nyitány Weöres Sándor „Csalóka Péter”-éhez (b: Méhtelek)
— Visions (7 ütőhangszeresre, 1982, b: Fazekas Mihály Gimnázium)

1977
— A hatalmas szerelemnek (Csokonai)

1976
— Égi vizek dicsérete (DIY elektronika; b.: 2019, FUGA)