Moduláris multimédiás kisopera

koncepció és zene: Bali János
kép: Kocsi Olga
szöveg: Sirokai Mátyás
közreműködnek: Burcsik Dávid, Láposi Dániel, Mohácsi Benjámin – ütősök
Jordán Adél – színész

a Magyar Zene Háza Hangdómja részére. Bemutató: 2026. május 6.

moduláris – mert 51 rövid szakaszból áll (összidejük bő másfél óra), melyekből minden vetítésen más-más részek kerülnek elő, más-más sorrendben; az összes lehetőségek száma sokmilliárd-milliárd-milliárd, terveink szerint nem lesz műsoron két egyforma összeállítás. A 25 perces játékidőbe alkalmanként 11–15 szakasz fér bele. A matematikai statisztikának megfelelően két tetszőleges vetítés átlagosan 3–4 azonos részt tartalmaz; minél több vetítést nézünk végig, várhatóan annál több rész kerül szemünk elé

multimédiás – mert a hangdóm adottságainak megfelelően a nézőket körbevevő félgömbre vetített mozgóképből, 40 csatornás térbeli hangból áll össze

kisopera – mert a részletekből a nézők fejében virtuális történetek kerekednek: a három címszereplő szavait, történet-foszlányainak elbeszélését halljuk Jordán Adél hangján; az egyes szakaszokból úgy áll össze egy-egy előadás, mint egy barokk opera az áriákból, melyek éppúgy adnak karaktert a szereplőknek az ‘áriák’ összességében, mint ahogy az a barokk operákban történik

A mű megvalósítása különleges módon, egy két év hosszúságú közösségi alkotófolyamatban történt: az elején megállapodtunk abban, hogy mindenki beleszólhat mindenbe, de a szöveg felelőse Sirokai Mátyás, a képé Kocsi Olga, a zenéé Bali János. A határok átlépése és a területek újszerű összekapcsolása volt a célunk: az alkotó- és előadóművészet, a nyelv, a zene és a kép egységben kezelése, a gyerekektől a felnőttekig mindenki számára élvezhető komoly-humoros-változatos világ teremtése. A közösségi alkotófolyamat révén nem kényszerültünk vállalhatatlan kompromisszumokra: ‘alkalmazott művészet’ csak annyi van benne, hogy közös l’art-pour-l’art-unkban igyekeztünk egymáshoz alkalmazkodni.

Bár egy multimédiás sokcsatornás hangdóm technikai csúcs-intézmény – de a megvalósítás finom kézimunka. Kocsi Olga álomszerű, többségében fekete-fehér képi világa szabadkézi rajzokból, akvarellekből, chemogrammokból áll össze: kedvesek, megkapóak, humorosak a képek, és nem tolakodóak. Az animációk és a dinamikus képernyő-rajzok is szabadkézi digitális rajzok. Sirokai Mátyás gazdag és színes szövegei Jordán Adél előadásában magát a költőt is meglepő gazdag zeneiséggel szikráznak fel: kevés, rövid nyelvi jel, de annál tömörebb és plasztikusabb. A zene felvett és térben kézzel mozgatott rovarhangokból, környezeti felvételekből, akusztikus hangszerek, analóg és digitális szintetizátorok hangjaiból áll össze. Egyes részei kottába írt kompozíciók, de legfontosabb rétegük az ütőegyüttes közösen irányított improvizációja: ezek térbeli felvételeit dolgozta össze Bali János az egyéb anyagokkal eklektikusan sokszínű, mégis egységes darabokká. Az egyes rétegek – kép, zene, szöveg – igyekeznek egymás számára helyet termteni. Vannak szöveg nélküli és kép nélküli szakaszok; s van, ahol a zene háttérbe húzódik, csak környezeti zajként van jelen.

[borítókép rajzai: © Kocsi Olga]

hogyan írtuk meg?

[Bali János összefoglalója]

2024 tavaszán Láposi Dani megkeresett azzal, hogy a Magyar Zene Házában egy Radnóti Róza által kurált háromrészes koncertsorozatban kapott felkérést egy estre: és mivel szerette azokat a darabjaimat, amikben játszott (különösen a latlá röküT kisoperát), ezért erre a koncertre is kér tőlem darabot, sőt, még azt is el tudja képzelni, hogy egy egész koncertet kitevő, nagyobb lélegzetű művet írjak. Azonnal az jutott eszembe, hogy a térben mozgatott rovarhangok (amikkel egy évtizede dolgozom) ütősökkel való kombinációja érdekes lehet. Az MZH stábjával azután arra jutottunk, hogy ebből nem is csak egyetlen koncertet, hanem a 2025/26-os évadra egy komplett hangdómos projektet kéne csinálni.

A latlá röküT vizuálját Kocsi Olga csinálta – javasoltam őt ebbe a projektbe is, Láposi Dani pedig javasolta Sirokai Mátyást, aki nem csupán neves költő, de ütőhangszeres művész és tanár is, ráadásul különösen intenzív viszony fűzi a természethez. Kitaláltam a moduláris formát, javasoltam a közös alkotómunka kereteit, és ősszel elindult a munka. A cím (A Bögöly, a Lódarázs és a Cincér) onnan adódott, hogy a korábbi rovaros darabjaimban ennek a három állatnak a hangja tűnt zeneileg a legérdekesebbnek, leggazdagabbnak a számomra. Dani kiválasztotta a másik két fiatal ütőhangszeres művészt – három rovar, három hangszeres főszereplő: Benji azonnal kiválasztotta magának a cincért, Dávid a böglyöt és Dani a lódarazsat. 2025 júniusában és augusztusában tartottunk egy-egy hetes közös improvizációt, aminek minden hangját felvettem, és azokból dolgoztam. A szövegeket is akkor érleltük ki, Olga is vett fel videókat.

Amikor tavasszal megjelentek az első repülő rovarok, azonnal elkezdtem a hangjukat felvenni: ugyan az előző évekből volt már sok órányi rovarhangom, de újakra vágytam. Készítettem egy két arasznyi élű léc-kockát, szúnyoghálóból voltak az oldallapjai: ez volt a stúdió: a szoba csöndjében kellett felvenni a repüléseket. Hogy megpróbáljam rovar-szemmel nézni a létet, az embereket, a világot – az már régen a fejemben volt, de ez a ketrec-stúdió új impulzusokat adott (korábban csak szabadtéri felvételeket használtam, de azok mindig túl zajosak voltak). Kiderült, hogy két cincér, két lódarázs, két rózsabogár, két bögöly mindig más-más személyiség: másképp viselkednek, másképp tűrik a ketrec és a röpülésre-kényszerítő pöckölés stresszhatásait. Másképp jelzik, hogy elegük van, máshogy és máshová bújnak, másképp próbálnak menekülni.

Az egész 2025-ös évet intenzív programozással töltöttem: a térbeli mozgatás, tér-szimuláció, és sok szintézistechnika mind a nagyon elemi Pure Data programban készült. Nem használtam semmilyen ambiszonikus cél-szofvert: közvetlenül a hangdóm hangszóró-rendszerére dolgoztam. A magas matematikában legalább annyi érdekes kalandom volt, mint a természetben – de erről majd másutt írok. A szobámba felszereltem 12 hangszórót, hogy valóban térben tudjak dolgozni; de néha bemehettem a hangdómba is próbálgatni. A hangszóró hangszer: meg kellett tanulnom a hangdómon is és az otthoni rendszeremen is játszani, és meg kellett teremteni a köztük való gondolati átjárást.

A két nyári felvétel-sorozat felvillanyozó volt mindannyiunk számára. Mátyás sok verset és egyéb szöveget írt: Olgával egy napsütéses délutánon egy hatalmas ollóval estünk neki, és alakítottuk-válogattuk az anyagot. A válogatásban megmaradt szövegeket a könnyebb átteinthetőség kedvéért osztályoztam: ‘születés’, ‘élet’, ‘táplálkozás’,  stb. Mátyás elfogadta a javaslatainkat. November elején és az év végén volt időm nekiállni a felvett, megkomponált, átalakított anyagokból összerakni a végleges zenéket, kétszer két hét munka volt. A vázlatos kompozíciók kristályosodási pontját Adél felolvasása jelentette: az ő nyelvének a zeneisége köré rendeztem el mindent a szöveges tételekben.

A képekhez is sok tervünk volt, nyáron még drónnal kergetett tehéncsordákat is videóztunk, és igyekeztünk a képet és a hangot a fégömbben térben mindig pontosan egymásra helyezni. Olga az év elején még ezeket is felhasználva dolgozott, de végül egy rendkívül nemes és finom megoldásra váltott: rovarok, füvek, virágok, gombák, esőcseppek kis képeinek tömegét rajzolta és festette különféle ravasz technikákkal, és ezekből rakta össze a félgömb-vetítést. Képi világa egységes: kis szkennelt papír-képek, akvarellek, továbbá kemigram, ecoline, kínai tus, filctoll, és rotoszkópos animációk; s mindennek a háttere egy beszkennelt fekete papír csillagos ég-hatású faktúrája, azon mozog ez az egész digitálisan összerakott univerzum: fekete-fehér vizuál, ritkán felbukkanó színes animációkkal. Vicces kis rajzok, kézzel rajzolva a mozgásfázisokat. Térben mozgatott virtuális ceruzával rajzolt mozgó kukacok, összeálló és szétbomló darázskirálynő, cincér és varjú (szoftver: Mórász Dávid által erre a célra fejlesztve).

Március végére az egész elkészült – csak a lejátszási listák voltak hátra. A próba-vetítéseken egymás után több sorozatot adtunk;  a 25 perces vetítési idők bizoyultak ideálisnak, és érdekes módon minden néző mást kedvelt: volt, aki azt szerette, ha sok szöveges volt, volt, aki épp ellenkezőleg; volt, aki azt szerette, ha kis történeti szálakká előrendezett anyagot kap, mások épp az éles kontrasztokat szerették. A végleges listák összeállításánál próbálkoztam véletlen-generálással, de a végeredmények nem lettek meggyőzőek. Úgyhogy összegyűjtöttem Olga, Mátyás és a saját kedvenceimet, és a listák összeállításánál ezek követésén túl a megfelelő hosszúságra ügyeltem, és arra, hogy a köztük viszonylag alacsonyat tartsam az átfedések számát. A válogatás után a zenei változatosság alapján alakítottam ki dramaturgiákat a sorrendekben. Nagy örömünkre a nézők még akkor is történeteket látnak bele az egyes vetítésekbe, amikor tudva tudják, hogy nincs efféle alkotói mozzanat.

 

a szakaszok teljes listája

[a szöveg nélküli részek címe szögletes zárójelben áll; a kép nélküliek címe dőlttel szedve]

INTRO
Kezdődjék a darázslat! (1:52)

SZÜLETÉS (7 tétel)
[A darázskirálynő palotája] (3:08)
A darázskirálynő megtermékenyítése (1:59)
Szerelmi halál (2:01)
[Peterakás] (2:11)
A kannibál bögölylárva (2:19)
[A cincér metamorfózisa] (2:38)
[Bölcsődal] (2:39)

TÁPLÁLKOZÁS (7)
Rágom az utam évek gyűrűjében (2:20)
Cincér a fában és fa a cincérben (1:07)
A lódarázs a bögölyre támad (1:14)
Lótetem kútjában förtelem (1:30)
Vért akarok szívni. Dögmelegbe’ friss vért szívni  (1:00)
A nagy vérszívás (3:05)
A bögöly a cincér vérét kívánja. (2:10)

ÉLET (8)
Rekkenő hőség délben (2:21)
[A repülés lassúsága] (2:14)
Jégeső (1:50)
A halál-gyomrú varnyú (2:17)
A fa részegítő nedve (1:51)
A bögöly úriember (2:23)
[Fogócska] (1:37)
Megérkeztek a lódarázs haverjai (1:05)

EGYMÁS KÖZT (7)
Unjuk már a berregésed, pincérkém (0:30)
Nem szorít a fekete kabátod, te gyászhuszár? (0:27)
Baromira nem érdekeltek – mondta a bögöly (0:08)
De a cincér csak annyit mondott (0:11)
A bögöly fanyarul hozzátette (0:09)
Ne fárasszatok már – pihegte a lódarázs (0:14)
A marhák… (0:10)

EMBEREK ÉS ROVAROK (7)
A lámpa körül (2:27)
Ma vonattal utaztam – mondta a lódarázs (0:29)
[Építkezés] (1:08)
Repülőgép (3:00)
Az idegesítő  bögöly (2:31)
A csípés (1:54)
[Darázs a torokban] (3:00)

HALÁL (7)
Jön az ősz (1:51)
Ég az erdő (2:33)
[Menekülés] (1:06)
Autóút és szemét (2:30)
Kiszárad a patak (2:42)
A vonat érkezése (2:59)
[Kiszáradt bogártetemek] (2:22)

LYRA (7)
Báb-álom (1:26)
Párhuzamos világok (3:32)
A világport hajtó szél (1:29)
Blaha (1:11)
Zümmög a világ (1:18)
A bögöly az élet értelméről elmélkedik (2:10)
[Éjfél a jó és a rossz kertjében] (2:47)

 

kulturális hátország

[BJ]

Az ízeltlábúak léte hátborzongatás és misztikum: lásd  az Exodus tíz csapása közül (2.Mózes 7–12) a szúnyogokat, böglyöket, sáskákat; Gregor Samsa átváltozását (Kafka novellája); vagy az arachnofóbiát. S amikor a klímaváltozás és környezetszennyezés tizedeli az ízeltlábúakat, kierül, hogy a bioszféra lényeges élőlényei: nem csupán madarak és kisemlősök táplálékaként, de beporzóként is nélkülözhetetlenek. A nyaralóövezetek szúnyogirtásai kegyetlen ökológiai bombák. Közben ott vannak az inváziók: krumplibogár, harlekinkatica, ázsiai poloska és giga-darázs. A gyapjas szövőlepkék gradációja. Kullancs és tigris-szúnyog: betegségek terjesztői. A könyvtárakat és faszerkezeteket tönkrerágó bogarak. Zsizsik, ruha- és aszalvány-moly, csótány. Kukac a gyümölcsben, levéltetű a szobanövényen, muslica a konyhában. Tetvek, bolhák és vérszívó poloskák. A húst beköpő légy, a lábszárunkat fájdalmasan kiharapó bögöly és az egész éjjel idegesítő szúnyog.

Közben az etológusok kutatják a termeszek, méhcsaládok és hangyabolyok elképesztő szervezettségét, kollektív problémamegoldó intelligenciáját. Lassan kiderül, hogy e tömeg-lények is egyénként ismerik fel egymást – és ebből a szempontból különösen érdekesek voltak számomra a hangfelvételek a ketrecbe zárt rovarokkal, ahol az azonos fajúak is eltérő, egyéni viselkedést mutattak. Az is, hogy látszott, ahogy a frissen kikelt rovarok pár nap alatt megtanulták a köröttük lévő világot: megtanultak egyre halkabban repülni, nem beragadni a lámpa bűvkörébe, nem belerepülni az ablaktáblába. És milyen finoman szőrős a cincér potroha a szárnyak alatt…

A rovarok hangjainak felvétele közben (már tíz évvel ezelőtt, amikor az első rovarhangos darabjaimon kezdtem dolgozni) egyre inkább meg kellett próbálnom az ő fejükkel gondolkozni: hogyan érzékelik a világot? hogyan hoznak döntéseket? Egyáltalán, mit érzékelnek a mi világunkból, mi fontos nekik? Hogyan látnak bennünket? Ugyanúgy jelentünk egyfelől táplálékot, másfelől veszélyforrást az ő számukra, mint ők nekünk. Megdézsmáljuk egymás élelmét. Érezzük egymás illatait (milyen finom illata van a nagy fenyőerdei hangyabolynak és az elhagyott darázsfészeknek…), óvatosan kerüljük ki egymást vagy támadunk egymásra. Üldögéltem a propolisz-illatban és gyógyító zümmögésben Weiner Sennyey Tibor méhes házában – elvarázsolva, egészen túlvilági létbe merülten.

Türelemmel szemléltem egy egész reggelen át egy fűszerkertben a kakukkfű-bokrokat, figyeltem, hogy ki mikor és hogyan jön gyűjtögetni. A nagy poszméhek magányosan jöttek, már egész korán; a méhek viszont csak akkor jöttek, amikor már elég melegen sütütt a nap. tíz-húsz fős csapatban érkeztek, és szemlátomást volt köztük egy őr, vagy felügyelő: amikor ő továbbment egy másik bokorra, mindenki követte. A veszély (közelítő madár, ember, macska) felmérése is az ő dolga volt: amíg maradt, addig a többiek is ott voltak. Amikor ellibbent, mindenki követte. A nagytestű katonalegyek szemtelenül és gátlástalanul mentek arra a virágra, amit épp kiszemeltek: a méhek ilyenkor elkotródtak.

A rovarok életének csak egy rövid része a repüléssel-zümmögéssel töltött pár hét, vagy hónap: egy kabóca előtte 11, egy szarvasbogár 7 évig él lárvaként a sötétben, gyökereket rágcsálva, kisebb föld alatti lényekre vadászva. A bögöly lárvái vízben fejlődnek, vad ragadozók: még egymást is megeszik. A bábban az egész állat dekonstruálódik és kocsonyás képletekből valahogy újra épül: a metamorfózis, kettős lét felfoghatatlan csodája van itt. De a földet a levegővel összekötő fában is van egy fura kettős-lét, a gyökér és a lombkorona dualitásában. S a gyökerei közt a földben élő bogárlárváknak vajon nem a levegőég-e az ijesztő Hádész? Milyen tudata van egy kettős életű rovarnak? Van-e kapcsolata a lárva és a kifejlett állat tudatának? Ne feledjük: az állatok (‘animalium’) neve is mutatja, hogy lélekkel (anima) bíró lények. Rátaláltam Friedrich Christian Lesser Insecto-Theologia című könyvére (1738), mely mottója, ‘Maxima in minimis’ szerint az akkor ismert legkisebb lényekből, azaz ízeltlábúakból következtetett a legnagyobb, azaz a teremtő tulajdonságaira.

A formatervezés szempontjából is elképesztőek az ízeltlábúak. A repülés, rejtőzés, vadászat, harc, ellenállóképesség egymásnak ellentmondó követelményei közötti kompromisszumok, a kívül hordott kitinváz által lehetővé tett megoldások, A fészkek, bolyok és hálók építményei, a petetokok és fürtök formai megoldásai is különösek. A színeik egy része valódi szín; a legszebben ragyogó, irizáló rovar-színek azonban interferencia eredményei: a fény-hullámhossz mérettartományába eső kitinrecék, szőrök, hímpor-szemcsék optikai rácsain alakulnak ki.

 

hangtechnika

[csak erős idegzetűeknek, BJ]

A rovarhangok egy részét üvegszálas műanyagból épített elliptikus hangtükör fókuszába helyezett mikrofonnal vettem fel, kint, a természetben – az eredmény nagyon rövid, de plasztikus átröpülésrek sorozata: belőlük zérusátmenetnél 10–15 szárnycsapásonként vágva, az amplitúdóban normalizált darabokat véletlengenerátorral keverve, a természetes körülmények között hallható hangerő- és hangmagasság-változásokat a hallási élményt imitálva készítettem hosszú tekercset. A véletlen-generálásban fel- és leszállások is helyet kaptak, a véletlen-generátor mintakészlete dinamikusan változtatható volt. A lebegőpontos 32 bites felbontás a dinamika korlátlan méretezését tette lehetővé.

Más részük éjjeli csendben, szobában, egy kis ketrec-stúdióben lett felvéve, két mikrofonnal – mivel a rovarok ide-oda röpködtek, a balanszot igen rövid szakaszokon kézzel kellett állítgani. A fogságban lévő rovarok vérmérsékletük szerint néha egyre magasabban (idegesebbek lettek), néha egyre mélyebben zümmögtek (fáradtak): ezt is korrigálni kellett. A használható röpülések a kis ketrecméret miatt alig voltak hosszabbak az előző technikával felvett hangoknál; ám az éjjeli, beltéri rögzítés miatt zaj alig volt.

Harmadik részük egy lámpa alá akasztott hangfelvevővel készült: mivel sok rovar volt mindig a lámpa körül, csak ritkán adódott tiszta, használható szakasz. A rovarok szárnya által keltett szél is gyakran belefújt a mikrofonba. Meglepő pszichológiai tény, hogy felvételen a rovarok sokkal halkabbak a környezetükhöz képest, mint élőben: ahol a csípéstől, nyakbaeséstől, hajbagabalyodástól való félelem felfokozza a rovar iránti auditív félelmet is.

A kész hangtekercseket házi készítésű, nagyméretű, ceruza-szerűen fogható joystickkel mozgattam; a mozgásokat rögtön a MZH hangóm 36 csatornás rendszerének megfelelően 36 csatornás wav-fájlban vettem fel; további két csatornán a térbeli pozíciót kódoltam az audio-blokkokba. A távolságot egy balkézzel működtetett tolópotméterrel szabályoztam: a távolság függvényében a hangerő és a hangszín is változott: ezeket tapasztalati útón meghatározott hetedfokú polinomokkal írtam le. A távolság-érzet legfontosabb eleme a direkt hang és a visszhang viszonya: ez nagyon összetett dolog, alább írok róla. Meg kellett oldani egy hihető Doppler-effektust is. Zeneileg érdekes volt a transzponálás és a valóságosnál jóval nagyobb hangmagasság-ingadozás is – ugyanakkor mindez hihető maradt. Valódi ambiszonikus felvételeket is készítettem rovarokról: de még akkor is túl zajosak voltak, amikor a mikrofonok a körüldongott virágzat belsejében voltak; viszont a rovarok mozgására és viselkedésére nézve érdekes tapasztalatokat lehetett belőlük szerezni. A joysickkel felvett rövid repülések egy számítógép-klaviatúráról vezérelhető samplerbe kerültek; térbeli pozíciókat is bevitték a közösbe: így improvizálhattam össze rovar-repülés kompozíciókat.

Különös effektus a lassítás: mivel a cellákból összetett rovarszem párhuzamos adatfeldolgozása révén vagy tízszer gyorsabb az emberi látásnál (bár a felbontása sokkal kisebb), ezért a rovarok mozgása is sokkal gyorsabb belső változásokat mutat, mint az emberi járás vagy futás. Tízszeres lessításban elkezdjük hallani, hogy hogyan manőverezik egy darázs vagy egy bögöly; még nagyobb lassításban az egyes szárnycsapások eltérő mérete, intenzitása, az izom-szabályzás legkisebb finomságai is kivehetők. A lassításra szánt felvételekhez speciális, 100 kHz-ig is működő mikrofonokat és 192 kHz-es mintavételi frekvenciát használtam.

*

Bár elsőre úgy tűnik, mintha egy sokcsatornás hangdóm a hangzó tér pontos reprezentációját kínálná – de nem így van: ez valójában egy hangszer, amit a lehető legizgalmasabban kell kihasználni. Cirkusz, hangzó parádés látványosság. És ezzel a lehetőséggel jól kell tudni élni. Egy repülő rovart a valóságban mindössze 1–2 méteres körben érzékelünk magunk körül: a dóm félgömbje ezzel szemben majdnem 14 méter átmérőjű, és a földön egy ennél csak valamivel kisebb sugarú körben ül a hallgatóság: mindenki számára plasztikus tér-élményt kell nyújatani. Mindenkinek szorongania kell, ha közel jön a lódarázs, mindenkinek azt kell éreznie, hogy a szúnyog a füle mellett zümmög. A környezeti felvételeknek nem a tényleges irányokat kell reprodukálnia, hanem mindenki számára izgalmas és teljes tér-élményt kell nyújtania. összhangban kell lenni a képpel – ami mindig domináns, és a félgömb-vetítés brutális információtömeg; és elkerülhetetlenül hunyorogni kell, mert kikerülhetetlenül, mindig a látómezőbe kerül egy-egy projektor hunyorgató objektívje. A hallgató mindig oda fordítja a fejét, ahol valami látványosság van – és a térbeli hang percepciója ehhez orientálódik. A közönség elsősorban látni akar: inkább kihúzódik az akusztikailag kedvezőtlen peremre, hogy nyak-tekerés nélkül is átfogó képet kapjon az egészről, ezzel biztosítva, hogy ne maradjon le semmiről.

A dóm kupolájára egy hangforrást kis kerek folt formájában teszek fel, úgy, hogy a közepe táján lévő hangszórók hangosabban, a szélére esők halkabban szóljanak (ha a félgömb középpontjából a pontba mutató sugárral φ szöget zárnak be a foltot kijelölő kúp alkotói, akkor egy, a sugártól α szögre lévő hangszóró hangereje cos(πα/2φ) a folton belül, 0 azon kívül). Mivel a folt mozgatása során a a foltba eső hangszórók száma és eloszlása változik, azért ezt elosztom a foltba eső összes hangszórók hangerejének négyzetes közepével (a folt méretét mindig olyan nagynak kell választani, hogy legalább egy hangszóró beleessen). Mozgatva a foltot, jól látható, hogy így az összeg-teljesítmény állandó marad, és a pozíció érzékelése folytonosan változik. Modellkísérletek azt mutatják, hogy a folt nagyságától függetlenül az észlelt pozíció az egész nézőtéren elég pontosan egybeesik a virtuális hangforrás félgömbön vett helyével. A pontosság akkor is megmarad, ha a folt mérete növekszik.

A térbeli hallás fontos összetevője a két fül közötti fáziskülönbség, valamint a fej és a fülkagylók alakja miatti irányfüggő hangszín: de mivel a dóm méretei a finom fáziseltéréseknél nagyságrenddel nagyobb késéseket eredményeznek; a hallgatók pedig mindenféle irányokban ülnek, és forgatják is a fejüket, ezért a térhatás kialakításánál kizárólag a hangerővel való játék fentebb leírt módjára érdemes támaszkodni. A hangforrás távolodását sem lehet úgy megoldani, hogy mindenki számára azonos élményt nyújtson: egy sugáron távolodó pontnak a gömbre vetített virtuális képe épp ellentétesen kell mozognia két, átellenben ülő hallgató számára.

A mély hangokat – a mennydörgés és a repülők kivételével – általában lentről halljuk, és a rájuk vonatkozó irányérzékenységünk gyenge. A mély hangok keltéséhez nagy testű hangszórók szükségesek, amik méretükből fakadóan nehezek; ezért mindenütt a padlóra teszik a mélysugárzókat, és az irány-érzékelésben legfőbb szerepet játszó magas-sugárzókat helyezik el a tér felső részében. Így van ez a MZH dómban is. Ezért a hangok teresítésénél érdemes a mély hangokat a horizontra pozícionálni. Ám mivel a hallgatóság a földön a teljes területen ül, a nézők fele valamelyik basszus-sugárzóhoz aránytalanul közel, ezért minden mély hangot állandóan mozgatni kell. A kompozíció során akár környezeti felvételt illesztettem be, akár komponált elektronikus hangokat, mindig változó sebességű lassú forgást alkalmaztam rájuk. A hallgató akkor érzi magát biztonságban, ha nem minden hangforrás mozog állandóan: ezért érdemes három gyorsasági szintet használni: minden kompozícióba tenni nagyon lassan mozgó, szinte álló hangokat, közepes, szinte szemmel követkető mozgási sebességűeket, és gyors cikázásokat. Amikor egy hangforrás virtuális mozgatását hangszóróról hangszóróra történő átúszással oldjuk meg, akkor lesz egy sebességhatár, ami felett a folytonos mozgás illúziója helyett hangszóróról hangszóróra való ugrálást érzékelünk: ezért a leggyorsabban mozgatott hangoknak önmagukban is érdemes villódzónak, zörgőnek lenniük: a rovar-röpülések tipikusan ilyenek.

A távolság érzékelésének a legfontosabb tényezője a közvetlen hangnak a visszhanghoz való hangerő-viszonya. Ehhez az illúzió-keltéshez mesterséges visszhangot használtam: ám ez nem egyszerű dolog. A digitális visszhangnak két alapvető formája használatos: a konvolúciós (amikor egy konkrét tér impulzus-válaszát illesztjük rá a hanggörbe minden pontjára, és ezeket összegezzük) és a késleltetésekből összerakott. Az előbbi szebben szól, de mozgó hangforrásra alkalmazni szinte lehetetlen, hiszen egy tér különböző pontjain tapsolva nagyon más a kapott impulzusválasz. Bármilyen reverbnek valódi, térbeli reverbnek kell lennie: komikus, ha a mozgo hangforrás egy mono reverbet fátyolként húz maga után. Ezért úgy döntöttem, hogy írok egy késleltetős reverbet. Írtam már álló hangforrásra valósan szimulált visszaverődésekből visszhangot, sztereóban, álló hangforrást feltételezve: itt, most az első kérdés az volt, hogy hogyan lehet a mozgó hangforrásokkal számolni. Rájöttem, hogy az egyes hangszórókat érdemes álló hangforrásnak tekinteni, akkor a mozgások természetesen kódolódnak be a rendszerbe. Megpróbáltam a korábbi tapasztalataim alapján egy virtuális téglatestre számolni a visszaverődéseket: ám ehhez tízezer számra kellett a késleltetővonalakat klónozni, ami a legerősebb gépet is megfekteti. Mivel a visszhang téri viszonyait nem érzékeljük olyan finoman, mint a direkt hangét, ezért a csatornaszámot lecsökkentettem, és ahhoz, a számítási erőforrásokat kíméletesen használó technikához folyamadtam, hogy megírtam a korai visszaverődések egy hálózatát, és a visszhang farkát egy olyan, visszacsatolt késleltető-rendszerrel képeztem, ahol a visszacsatolásban az irányokat egy sokdimenziós ortogonális mátrix keveri meg. A számítások optimalizálása miatt 2-hatvány méretű Hadamard-mátrixokat szokás használni, én is így tettem. 16 csatorna bizonyult optimálisnak: hozzá 96, a térben gondosan elosztott korai verődést írtam. A késleltetési idők, a visszacsatolás mértéke, a magasvágás frekvenciája és meredeksége is változtatható. A 16 csatorna egyenletesen helyezkedik el a félgömbön, egy fél dodekaéder csúcsainak és lapközéppontjainak megfelelően. A 36 csatornára való oda-vissza konverzió a fentebb leírt foltokkal történik. Az eredmény egy semleges, önmagában nem túl szép reverb: ám rugalmassága miatt a változó távolság érzékeltetésére optimális. Mérete elég kicsi ahhoz, hogy akár három-négy példányban is futhasson egyszerre; ám ennél nagyobb (a következő 2-hatvány 32) óriási számítási pluszköltségei már nem tűnnek kifizetődőnek.

Használok tér-granulációt is: a forrásfájlban a grainek kiválasztási területét, méretét, időbeli sűrűségét, lejátszási sebességét különféle paramétertartományokban kézzel és véletlengenerátorokkal is lehet szabályozni. A forrásfájlok sztereók, és egy-egy grain két csatornáját a félgömbre véletlengenerátorokkal teszem fel: ez nagyon plasztikus hangzásképet ad. Az alapanyagban lévő 1–2–4–12 csatornás hangfájlokat csatornánként mozgatható foltokban tettem fel: a mozgatás néha automatizált, néha kézzel történt, joystick vagy térben mozgatott mobiltelefon kontrolljával. az állandó mozgatás és a különféle sebesség-szintekben való gondolkodás itt is lényeges volt.

A kompozíció rétegekből tevődik össze, a tételek többségében ütőhangszerekkel készült 4 mikrofonos (120 fokonként vízszintesen három, és egy felfelé, egymáshoz nagyon közel) felvétel az alapréteg. A szintetizátor-szólamokat (3db Korg MS-20, DXi, saját írású additív szintetizátor, Surge XT) és a rovar-sampler hangjait ezekhez játszottam hozzá, majd tereítettem, végül Reaperben már a 36 csatornás hangokat vágtam és dinamikáztam. A subbasszus-csatornákat irányfüggően szűrtem le a 36 csatornás anyagból, hogy a mély hangok fázis-eltolódásait minimalizáljan; a hangerőket és a szétvélasztó szűrők karakterisztikáit pedig a dómban, élőben állítottam be.

 

matematikai művészet

[BJ]

A ‘művészet’ hagyományos megítélése a műtárgyak fizikailag korlátozott objektumára és annak adott medialitáshoz kötött primér esztétikai hatására korlátozódik. Pedig egy műalkotás teljes tere jóval kiterjedtebb lehet. A bogaras kisoperához a rovarok utáni szaladgálás a mezőn, az eszközök barkácsolása, a közös alkotás együtt töltött órái is hozzá tartoznak. A létrehozott gazdag tartalmak mindannyiunk munkásságában túlcsordulnak a végleges verzióban bennemaradt válogatásokon: valószínűleg lesznek különféle folytatásai a projektnek.

És ahogy egy szobornak vannak különféle nézetei, és mindegyik érvényes nézet, úgy sok művészetnek vannak olyan, a felszínes szemlélő számára háttérben maradó aspektusai, amik amúgy komoly esztétikai értéket hordoznak. Először is a gondolati érték: a rovarok életéről való elmélkedés, a lehetőség, hogy elképzeljük magunkat repülő-élelemgyűjtő-farágó állatnak, sőt, az egész problematika beágyazása az ókori és újkori természetszemléletbe, sőt filozófiába.

Ennél még szokatlanabb a matematikai szépségekre felhívni a figyelmet: a gömbi geometria meglepő szépsége, a rovarrepülések során a térben képződő hanghullám-frontok elképzelése, a bejövő adatok lesimítása polinomokkal, valószínűségszámítási és kombinatorikai módszerek a granuláris szintézisben és a 25 perces vetítések 51 szakaszból történő összeállítása során. A csatornák közti konverziók geometriai szépsége, a hullámok elképzelése a félgömb méretéből adódó késések beszámításával, a szférikus harmonikusok lenyűgöző világa. Az energiaeloszlások és spektrumok kalkulálása, az ortogonális mátrixok a visszhangban; a sík képek felrakása félgömbre, a térben-rajzolás megoldásai:  ezeken a belső, matematikai tájakon való kalandozás is része a műnek. Nem csupán zsinórpadlás.