BMC, 2017. május 20.
a trecento zenéje
Jacopo da Bologna (működött: c.1340–c.1386)
Sotto l’imperio (madrigal a3)
O cieco mondo (madrigal a2)
Un bel sparver (madrigal a2)
Aquil altera (cod. Faenza)
In verde prato (madrigal a3)
Bartolino da Padova (c.1365–1405)
Qualle leçe move (cod. Faenza)
Francesco Landini (c.1325–1397)
Donna la mente mia (ballata a2)
Non avrà ma’ pietà (ballata a3) / Non ara may pieta (cod. Faenza)
Ecco la primavera (ballata a2)
El mie dolce sospir (ballata a3)
Gram piant’ agli ochi (ballata a3)
Anonymus
Bel fiore dança (cod. Faenza)
Johannes Ciconia (c.1372–1412)
O rosa bella (ballata a3)
Deduto sei (cod. Faenza)
Con lagreme bagnadome (ballata a2) / (Buxheimer Orgelbuch)
Una panthera (madrigal a3)
Wágner Adrienn, Bárány Péter, Kéringer László — ének; Koltai Katalin — gitár, Varga Ferenc — brácsa, Bali János — furulya, Szilágyi Gyula — orgona
Koncertünkön a trecento zenéjének három stíluskorszakát mutatjuk be, három kiemelkedő komponistájának művein:
Jacopo da Bologna a trecento muzsikusok első, “igazán olasz” generációjához tartozik. Bár közvetlen dokumentumok nem maratdak róla, de korabeli utalások alapján úgy tűnik, hogy 1340 után nem sokkal már a milanói Visconti-udvarban volt; 1350 után rövid ideig Veronában működött, majd visszatért a Viscontiak szolgálatába. Talán ő az, akit még 1386-ban Spanyolországban Jaquet de Bolunya néven említenek. Egy korabeli zeneelméleti munka alapján feltételezhetjük, hogy esetleg egyetemen előadó tanárként is megjelent. Költői tevékenysége viszont bizonyos, s műveiben megelően sok önéletrajzi vonatkozás is felbukkan. Allegorikus madrigáljai iskolát teremtettek, hatásuk egészen Ciconia koráig terjed.
Francesco Landini egy neves festő, a Giotto-tanítvány Jacopo del Casertino fia volt. gyermekkorában himlő-fertőzés miatt megvakult, ezért nem apja mesterségét folytatta, hanem a zene felé fordult. Érdekelte a filozófia, verseket is írt (még Occam logikáját is dicséri egy költeményében); de orgonajavítással, és hangolással, sőt, orgonaépítéssel is foglalkozott. Stílusa és műveinek notációja már a korabeli francia zene, Guillaume de Machaut műveinek hatásáról árulkodik.
Johannes Ciconia Liège-ben született, ám Itáliában lett híres, 1401-ben, Padova székesegyházának karnagyaként. Előtte Rómában és a paviai Visconti-udvarnál működött (valószínűleg ennek egyik emléke a koncertünkön is felhangzó “Una panthera” kezdetű madrigál, melynek szövegében a Visconti-címer egyes figurái is megjelennek). Fennmaradt tőle egy zeneelméleti értekezés; matematikai tanulmánya sajnos elveszett. Zenei stílusa már a Machaut utáni “ars subtilorral” érintkezik, az olasz stílusnak a franciában való felodódását mutatja. Minden, a korabeli itáliai zenében fontos nyelven (latin, francia, olasz) és korabeli műfajban (misetételek és motetták, olasz madrigálok és ballaták, francia chansonok) alkotott.
A Faenza-kódex egy 1420 körül keletkezett gyűjtemény, mely a francia Ars Nova és az olasz trecento zenéjéből több, mint ötven darab díszített változatát tartalmazza. A notáció alapján világos, hogy e kotta nem vokális forrás: valószínűleg billentyűs hangszerre íródott, de a benne lévő átiratokat annak idején talán bármilyen, a korban népszerű hangszer-duett előadhatta.
Jacopo da Bologna: Soto l’imperio (madrigal)
A hatalmas fejedelem alattvalójaként,
kinek nevében arany szárnyak vannak,
uralkodik a kígyó, kinek harapása legyőz engem,
olyannyira, hogy tőle nem menekülhetek;
űz engem és szívemet bitorolja,
azután, mint nő, önmagába lesz szerelmes.
S amint őt nézem, észrevesz,
női szemeit lehunyja és elmenekül,
ám mérges kígyóként kicsap
belőle a láng, amely elvakít és gyötör engem.
Lelke kegyetlen, s oly kemény a bőre,
hogy a szerelmem iránta mit sem ér.
Jobban süt rám fénye, mint a napé,
s minél inkább érzem ezt, annál inkább szenvedek.
Jacopo da Bologna: O cieco mondo (madrigal)
Ó, te vak, kecsegtetéssel teli világ,
halálos méreg van minden gyönyörben
hazugság, ármány és gyanú,
mégsem törődhet ezzel az,
aki az édes virágok gyümölcsére vágyik.
Bolond, aki meg akar fékezni,
mert elveszti a jót, amit semmi árán élvez,
amely mindenkor zölden virít.
Ezért hát megvetlek, s elhagylak,
a legfőbb jóért, amely tiszta adomány.
Jacopo da Bologna: Un bel sparvier (madrigal)
A szép, fehér tollú karvaly
a levegőben száll s leeredszkedik
egy szép ligetes mezőre.
Ámor, ki nem bújik el szolgálatom elől
így szól: Kövesd a karvalyt,
megszelídül, olyan jámbor.
S én mentem egész nap fel a hegyre,
szólongattam egészen éjfélig,
azután lefeküdtem két barlang között.
Hajnalban felkelt a nap, s én hazatértem
s a madár akkor szállt kezemre.
Jacopo da Bologna: In verde prato (madrigal)
A zöld réten, a kifeszített sátor alatt
láttam táncolni s énekelni édesen
hölgyeket és szerelmeseiket a friss füvön.
Olyan fényesen tűnt elém a hölgy,
hogy elakadt szavam, nem értvén honnan jő
ily két szép szem és a szőke fürtök.
Ámor, add irgalmad, mert az is van nálad.
Francesco Landini: Donna, la mente mia (ballata)
Hölgyem, elmém belehabarodott szép látványodba,
életemben nincsen más gyönyör.
Látom szép és illendő gesztusaidat,
elbűvöli szívemet puszta látásuk is.
Nincs a földön más, ami jobban betöltene,
csak téged látni, s nem is kérek tőled többet.
Ám hatalmas szépséged olyan erős,
hogy folyton vonz a vágy és a szerelem.
Hölgyem, elmém belehabarodott szép látványodba,
életemben nincsen más gyönyör.
Francesco Landini: Non avrà ma’ pietà (ballata)
Soha nem fog megkönyörülni hölgyem,
ha te, Ámor nem cselekszel,
s tudtára nem hozod, hogy mennyire lángolok én.
Ha ő tudná, mennyire szenvedek én
az elmémben hordott illendőség okán,
csak szépsége miatt, mivel vigaszt
mástól nem remél sajgó szívem.
talán eloltaná ő maga e lángokat,
amelyek napról napra csak növelik fájdalmamat.
Soha nem fog megkönyörülni hölgyem,
ha te, Ámor nem cselekszel,
s tudtára nem hozod, hogy mennyire lángolok én.
Francesco Landini: Ecco la primavera (ballata)
Itt a tavasz, amely felvidítja a szívet,
Itt az idő a szerelemre, arra, hogy boldogok legyünk
Érezzük a levegőt, az időt, amely vidámságra szólít
E szép időszakban minden olyan bájos.
Friss fű és virágok fedik a rétet,
és a szép fák is hasonlóképpen gyönyörködtetnek.
Itt a tavasz, amely felvidítja a szívet,
Itt az idő a szerelemre, arra, hogy boldogok legyünk
Francesco Landini: Gram piant’agli ochi (ballata)
Keserves sírás a szemeimben, fájdalom a szívemben,
túlárad a lélek, meghalok.
E keserű és kegyetlen elválás miatt
a halált hívom, de nem akar meghallani.
Akaratom ellenére élek tovább
és én ezer halált élek így át.
Noha élek, nem követek többé
fényes csillagot és édes szerelmet.
Johannes Ciconia: O rosa bella (ballata)
Ó, szép rózsa, ó, édes lelkem, ne engedj meghalnom légy szíves.
Ó, jaj nekem, meg kell halnom, hogy jól szolgáljak és hűen szeressek.
Segíts meg kínomban, szívem szíve, ne engedj gyötrődnöm.
Ó, szerelem istene, mily fájdalom szeretni: ím, rögtön meghalok e zsidó lányért.
Ó, szép rózsa, ó, édes lelkem, ne engedj meghalnom légy szíves.
Johannes Ciconia: Con lagrime bagnandome (ballata)
Könnyek mossák arcomat, elhagytam uramat, ezért gyötrődöm,
ha arra gondolok, hogy el kell válnom tőle.
Ó, jaj nekem, ó, keserves elválás, soha nem térsz vissza e világba.
Ó, gyötrelmes halál, kegyetlen élet, hogyan hagyhatott el boldogságom?
Ó, te mohó, kegyetlen, feneketlen, mértéktelen, vesd le hát terhedet, hisz elvetted játékom és nevetésem.
Könnyek mossák arcomat, elhagytam uramat, ezért gyötrődöm,
ha arra gondolok, hogy el kell válnom tőle.
Johannes Ciconia: Una panthera (madrigal)
Egy párduc Mars társa, fehér Jupiter, a derűs szépség.
Folytonosan figyel, ahogyan körülnéz,
és minden érdemes halandónak megadja a diadalt,
a dicsőséget és e birodalom egy részét.
Ez kormányozza a lucaniai várost édes mivoltával.
Az eget kiosztja és ajándékba adja érdemek szerinti koszorú gyanánt.