— azaz Szecsuan, földrajzilag Kína kellős közepe. A wikipédia ‘Szecsuan’ szócikke szerint „a tartomány neve kínaiul négy folyót jelent. […] Szecsuanban és a szomszédos Jünnan tartományban élt már az i. e. 11. században a félig-meddig mitikus pa törzs vagy bó nép, akiket később a kínai terjeszkedés asszimilált. A bronzkorban Szecsuan területén egy önálló, a kínaitól független magaskultúra alakult ki. A korai időkben kevés kapcsolata volt Kínával. Önálló írás ugyan kialakult, de a fennmaradt szövegek annyira mitologikusak, hogy történeti forrásnak csak korlátozottan alkalmasak. Államukat i. e. 316-ban a Csin fejedelemség hódította meg, amely i. e. 221-ben egész Kínát egyesítette. A területet betagozták a Csin-dinasztia birodalmába. A terület határvidék maradt Tibet felé, és sokat szenvedett a Tibettel vívott háborúk miatt.” A szecsuáni bors az utóbbi fűszerbolti felfedezőtúráim egyik legfontosabb lelete. Elképesztő illatorgia. Zöldségre, húsra, rántottára, bármire jó. Ma este zöldséges tésztára őröltük.

És ha már folyó, ma este — mielőtt idehaza szecsuáni borsot ettünk volna — Tillmann J. A. kezdeményezésére bensőséges magán-szertartással emlékeztünk meg a budai alsórakparton a Tienanmen-téri vérengzés 30. évfordulójáról. Folyó nem négy volt, hanem csak egy, a Duna: abban merült el Mao-Ce-Tung írásainak több kötete egy vízrebocsátott teknőbe téve, miközben Maruzsenszki Andor székely keservest hegedült, Holt Lenszkij Yang Lian, egy kortárs kínai költő versét szavalta; jómagam pedig kínai pentaton vázak köré improvizáltam furulyán, míg a kis billegő-merülő teknő el nem tűnt a szemünk elől. A Tienanmen-tér nem Kína geográfiai közepén, hanem Pekingben van, távol Szecsuantól; de mindenképp közép: a kínai modernitás — és az összes diktatórikus törekvéssel szembeni mindenkori modernitás — szimbolikus közepe. Egyvalami jól láthatólag közös e két centrum, Szecsuan és Tienanmen történelmi beágyazottságában: a szellemi önállóság versus birodalmi hódítás súlyos kérdése. Hogy erre lesz, aki nekiáll demokráciaexportról és amerikai világuralomról eszmét futtatni, az hidegen hagy. Mától fogva a szecsuáni bors illata e diák-mártírok áldozati füstjét is felidézi bennem. Jól van ez így: a nemes illatok és ízek feladatokkal terhes emlékeket is a hátukra vesznek. Az önfeledt nyalakodásból már kinőttünk. Semmilyen zenét nem teszek ide: üljünk ki a partra, és hallgassuk pár percig a dunai szél és hullámverés hangjait a tüntetést lerohanó kínai néphadsereg által meggyilkolt fiatalokra emlékezve.