Varangyos bőrű zöld körte. A növény, amin terem, a babérfélék közé tartozik: középamerikai eredetű, első európai leírása egy 16. századi olasz kódexben maradt fenn. A név spanyol közvetítéssel ugyan, de a gyümölccsel együtt az Újvilágból származik, valószínűleg proto-azték (!) eredetű.

Legjobban egyszerűen magában szeretem, vajas pirítósra téve, hozzá valami emmentáli-szerű, pikáns, de nem túl lehengerlő ízű sajtszeletet eszegetve. Akkor a legfinomabb, amikor kenhetően puhára érett, de még nem barnul: halványzöldes, búzasárga, zsírosan pépes. Esetleg színesborsot lehet frissen ráőrölni. Amíg kicsit szilárdabb, de azért már érett, akkor nagyon jó felszeletelve, mézes-fokhagymás-mustáros-olajos szósszal nyakon öntve; jól illenek hozzá a nagy tűzőn, hirtelen pirított kis garnélarákok és a kemény tojás is. Azután remek salátába is: például páratlan főszereplő egy jégsaláta, madársaláta, grapefruit és tökmag együttesével kiegészülő kvintetben.

A hozzá ajánlott zene Schubert annak idején oly népszerű, ma újra felkapott kis tercettje, „Az ügyvédek”: Die Advokaten. Bár nagyon hasonló az Advokat szó hangalakja az avocadóéhoz, de az etimológiája teljesen más: a latin „szószóló” áll benne, közepén a „vox”, hang szótővel. Pár éve a Zeneakadémia kistermében adtuk elő szcenírozva egy vasárnap délelőtti gyerek-koncerten, és utána további A:N:S chorus koncerteken is előkerült; ezekről nem készült sajnos felvétel, úgyhogy csak a szöveg fordítását és egy híres felvételt tudok ide linkelni. Már csak azért is jól illik ez a darab egy gasztro-blogba, mert bőven van benne szó finom ételekről is, olvassuk csak…