Igen, igen, az evés előtt be kell szerezni az ennivalót, és ezt gyakran a piacon tesszük. Gyönyörű színes gömbök állnak illatozó halmokban: alma, narancs, zeller, cékla; lehet időt tölteni a legszebb és legízletesebb eper felkutatásával; összefutunk a rég nem látott x-y-z-vel, és gyakran érdekes jelenség maga az árus is. Most viszont a zene és a piac viszonyáról lesz szó, s ehhez Máté evangéliumát idézem: Jézus bement a templomba, és kiűzte onnan, akik a templomban adtak-vettek. A pénzváltók asztalait és a galambárusok padjait felforgatta. „Meg van írva – mondta –, hogy az én házamat az imádság házának fogják nevezni, ti pedig rablók barlangjává teszitek.” (Mt. 21:12–13) Jézus — amint a János-evangélium prológusa írja — a megtestesült logosz. Logosz, azaz a mindent megérteni akaró gondolat és a teremtő szó („legyen!”) egysége. És megtestesült logosz, azaz, a legmagasabb belátásnak és a teremtő erőnek az anyag legaljáig hatoló, tapintható, megszólítható folytonossága.

A ma a világban hallgatott zenék összessége bizony, erősen a kereskedelem kezében van (lásd pl. Adorno — Horkheimer: „A kultúripar” in: u.ők: A felvilágosodás dialektikája). A „modernitás” fogalmára szinte kizárólagos igényt formálnak a jazz kései leszármazottai, amik ugyan nemzedékenként öltenek új ruhát, de a lemezgyártással és rádiózással szimbiózisban felemelkedő korai jazztől nem csupán a dobfelszerelést és lazító szórakoztatás evidenciáját örökölték, hanem a kereskedelemmel való ölelkezést is. És itt a bartel mindkét oldala problematikus: az is, hogy a kereskedelem érdekei válnak értékmérővé, és az is, hogy a fogyasztás kultúrája áll a zene által képviselt modernitás-fogalom mögött. Ne értse félre senki — nem a jazzel és iskolai rockzenekarokkal van baj, hanem azzal, hogy a kereskedelem haszonorientált szereplői miként válnak esztétikai tényezővé.

Arra biztatnék itt talán, hogy ragadjunk korbácsot, és kergessünk el minden kereskedőt a zene közeléből? Nem. A testté lett logosz, azaz a föntről lentig az összes emberi szférát átfogó megértés és teremtés egysége maga űzi ki a kereskedőket — és nem a piacról, hanem az ő házából = a logosz házából = a mi belsőnkből. Azaz, ha a zene legmélyére akarunk hatolni egyszerre érteni- és alkotni-akarással, akkor a haszonelv menekülőre kell hogy fogja. Így lesz a zene számunkra „az imádság háza”, azaz, védett tér, ahol a szellem otthon lehet. A megértést kezdhetjük akár ennek a két régi felvételnek az összehasonlító elemzésével is:

>>>           >>>