Volt Cserhátszentivánban egy fantasztikus kis fesztivál, a Hajnóczi Csaba szervezte „Tű fokán”. Volt ott a Machaut-misétől totális improvizáción át a [halál;orgazmus] együttesig sok minden, és nagyon-nagyon jó volt így minden összefőzve a dombok közé zárt zegzugos kis falu nyári naptüzes katlanjában. Sajnos egy helyi cérna elszakadt, minek következtében az egésznek pár remek év után vége lett. Tavalyelőtt, az utolsó évben egy nap a fesztivál egyik dél-indiai vendége — apró, vékony orrú, sűrű, göndör hajú, egészen sötét, szinte fekete bőrű, kerek arcú, fehéren villogó szemű dravida — főzött ebédet. Egy nagy kondér alján bő olajban megpirított sok illatos fűszert — babér, kömény, ánizs, csillagánizs, római kömény — azután mindenféle, épp kéznél lévő hüvelyes — bab, száraz borsó, csicseriborsó, lencse — és árpagyöngy került rá, vízzel felöntve. Két óra alatt mind jól megfőtt, és akkor egy külön serpenyőben készült olajos zöldség-paszta — paradicsom, hagyma, fokhagyma, paprika — került bele sűrítésnek.

Múlt vasárnap Nagy Ákos ebédelt nálunk: valami ilyesmit főztünk neki — igaz, nem kondérban, szabad tűzön, hanem kuktában, villanytűzhelyen. És ha már összejöttünk, megmutattuk egymásnak az elmúlt év terméseit, és Ákos többek között ezt a vidám kis desszertet hozta nekünk. Bakkecske, pattantyú.