„Stefaniebraten

[…] Das gewaschene Fleisch mit einem langen, spitzen Messer in der mitte durchstechen und in die so entstandene Öffnung die geschälten harten Eier hineinpressen.” (József Venesz: Ungarische Kochkunst – erstklassige Rezepte der ungarischen und internationalen Küche; Corvina, Budapest, 1979, 123. old.)

A „stefánia-vagdalt”, azaz a közepén keménytojással sült fasírt kitalálója és névadója állítólag Belgiumi Stefánia, Habsburg-Lotaringiai Rudolf osztrák-magyar trónörökös – Ferenc József és Erzsébet császárné egyetlen fia – hitvese, aki immár 25 éves korára megözvegyülvén Lónyai Elemér grófba szeretett bele. Stefánia fantasztikus, jótékony, szeretetreméltó valaki volt – és az élete nem volt könnyű. Rudolf trónörökös rettenetes életmódja öngyilkossággal végződött; anyósa (maga „Sissy”) ki nem állhatta Stefániát, háta mögött „tramplinak” és „tevének” nevezte; és szegény Stefániával saját belga családja is rondán viselkedett.

Talán maga Venesz József – aki a róla szóló wikipédia-szócikk szerint a kommunista és szocialista Magyarország étel- és élet-művésze, fő-fő-séfje, többek között az elrághatatlan húsokat megzabolázó „mustáros-olajos szárazpác” feltalálója volt; a magyar menzákra és szállodakonyhákra máig sötét árnyéka vetül – fejlesztette tovább a koronahercegnéi receptet, darált helyett egybe-hússal: „a megmosott húst a közepén egy hosszú, hegyes késsel átdöfni, s a keletkezett nyílásba a megpucolt kemény tojásokat benyomni.”

És milyen zene jön ide? Beírtam a Tecső keresőjébe, hogy ‘Stefánia’ — azt hittem, kijön valami operettes sláger, de ez lett: >>>>  és ez jól is van így.