Pfauenschwanz

Pávalevest egyszer ettem életemben valami vidéki vadász-vendéglőben — chilivel, répával és naranccsal készült, kemény kis grízgaluska is volt benne. Nagyon jó volt.

Évek óta az „Oszkár” autómegosztóval járok le Pécsre tanítani; és elképesztő, hogy mennyi olyan emberrel hoz össze az élet, akivel amúgy nem találkoznék. Beszélgetünk majdnem három órát, és a világ — mások és önmagam megértésének — újabb és újabb, korábban ismeretlen sarkai tárulnak fel: a sertéstelep mikrobiológiából doktoráló állatorvosa; a rendészeti középiskola igazgatója; a pályát elhagyó futball-edző; az erdészkedésbe kezdő villamosmérnök; a vidéki társulat balettművésze, az afrikai orvostanhallgató. Micsoda életek, milyen problémák… és az enyémtől mennyire különböző világlátások! Ugyan, hol találkoznék velük?

És egy ködös, de ünnepélyesen napsütéses reggelen azután a Népliget sarkán egy kávészínű, bézs-bőrüléses autócsodába szálltam be: valami temérdek nullára végződő ár illata sejlett fel — bár az autókmárkákról semmit sem tudok, utoljára (megyek ám a levesbe, tudom…) nyolcéves koromban érdekelt a téma, amikor az „autó-kvartet” nevű kártyajáték volt a sztár a kakaópartikon.

Szóval, beszálltam a hibátlanul borotvált, kifogástalan modorú fiatalember mellé, s hamarosan megérkezett a másik utas is: beült hátra egy NB II-es, húszéves focista, kedves legény, aki persze a háromszorosát keresi egy egyetemi professzornak, és pontosan tudja is, hogy minden szempontból mennyivel értékesebb is az, amit ő csinál. Hiszen így árazza őt be a piac; és ráadásul azon a területen dolgozik, amit szeret, ahová három éves (!) kora óta kemény munkával bedolgozta magát. Maga a megtestesült harmónia, testében-lelkében; és, ha minden jól megy, nemsokára többen fogják ismerni a nevét, mint a Nobel-díjas tudósokét.

Az autót vezető fiatalúr is melegen egyet értett: a piac az piac, mindennek, a professzornak is ott dől el az ára. De hamarosan előkerült az ő nagy bánata: merthogy ő egy autókereskedés valahányadik vonalbeli értékesítője, és ma még ebben a guruló csodában ül és ha begördül valahová, minden áll leesik; de az új főnök hamarosan egy kategóriával lejjebbi szolgálati autóba ülteti át, és akkor az ő tárgyalási pozíciói radikálisan romlani fognak, ergo, az értékesítési mutatói esni kezdenek, és oda a karrier. És hirtelen megértettem, miért vesznek SUV-ot: ugyan drága, a súlyadója is tetemes, nem lehet vele parkolóhelyet találni, tök kényelmetlen benne ülni, eszi a benzint — akkora a környezeti lábnyoma, mint egy elefánt lúdtalpáé; no de milyen jól mutat a slusszkulcsot lengetve kiszállni belőle! Lelépni a csillogó küszöbön! Minő életérzés: Mintha Brad Pittnek tetszenénk lenni. A páva nem érzi ilyen jól magát a faroklegyezőjét lengetve a szürke kis pávacsajok előtt. Bizony, a megnyerő látvány, a jólét vonzó sugárzása az üzleti siker alfája.

Leves, leves, leves. Farok, farok, farok.

Bizony, így fővünk meg a globálisban.