Recept, mai kreáció: kockára vágott marha „gulyáshús” olívaolajon pirul, két babérlevél, teáskanálnyi kapormag, római kömény és egy sziromnyi szerecsendió-virág tárasaságában. Pár perccel később mellé kerül egy fej durvára vágott vöröshagyma, kevés chili, pár zöld kardamom-termés; vízzel az egész bőven felöntve, és lezáródik a kukta: 30-40 perc főzés. Majd belekerül sokféle zöldség: apróra vágott fehérrépa, sárgarépa, karalábé és krumpli; zöldborsó és leveles spenót (az utóbbi kettő ma épp mirelitből volt — de lehetne akár zöldbab, édesburgonya, zeller is), összesen kb. kétszer annyi, mint a hús volt: és újabb 20–25 perc lezárt kuktás lassú rotyogás. Végül apróra vágott kapor és zúzott fokhagyma, már nyitott kuktában, pár percig hozzáfőzve. Jóétvágyat: tényleg elképesztően finom!

És ha már zöld (=kapor) és mezőgazdaság (=marha): akkor álljon ez itt — a finn kék fű java. Schönberg összhangzattankönyvének első mondata ez: „Dieses  Buch habe ich von meinen Schülern gelernt.” Bölcsészeket — azaz nem szak-zenészeket — tanítva én is sok olyat ismerek meg, amihez magamtól talán soha nem jutottam volna el: ennek a zenének az amerikai ősképe is ilyesmi. Mivel többször jártam Finnországban, és tudom, hogy arrafele évente mindössze pár nap van, amikor egy szál gitárban lehet a fű közt marhulni, ezért talán többet mond nekem ez a klip, mint annak, aki sosem pirította saját húsát finn nyírfával fűtött szaunában, füves tóparton, napfényes júniusi éjszakán. Érteni vélek valamit az északi abszurditásából. Bár, igaz ami igaz, minden szélességi kör — a 47. is — megtermi a maga abszurditását, kaporral vagy anélkül.