láthatatlan

Ezt főztem. Összefut a szájban, ugye, tőle?

Tegnap ‘a magyarok’ megvétózták az úniós költségvetést — a hír persze nem látható a közpénzből fenntartott hírcsárdákban, pedig bizonyára ott van: méltó helyen, a főoldalon.

Jó huszonöt éve már, hogy a Schola Hungaricával valahol a keleti Alpokban, vagy feljebb, az Inn vagy a Lech völgyében egy nagyon régi kolostort néztünk meg: döbbenetes ossarium volt ottan, piramis alakú halmokban a lábszárcsontok és koponyák. A sok turista közé keveredve mi is borzongva néztük. És néztük az évszázadok alatt bezuzmósodott falakat is;  egyszer csak  megláttunk egy kis fekete kőtáblát a borostyán között, romos falon, fejmagasság felett egy méterrel: „felgyújtották és porig rombolták ‘a magyarok’ 909-ben”. A sok csont már jól megalapozta a hangulatot, vacogtam a kriptáktól, de a tábla még így is hatott: igyekeztem hát összehúzódva láthatatlanná válni.

De mostanra már a múlté a szégyellősség, dagad a maszk, fickós a nyakkendő, tegnap óta büszke vagyok a kis fekete táblára: mekkora nagy hagyomány már ez! És itt az épp a milleniumra készült film is — nyilván hamarosan kiteszik a linket az (O,O)-n; de előtte átteszik negatívba (bocsánat… pozitívba), mert ott csak a főszereplő szokott látszani, másoknak retus a helye.

Összefut.