A „morzsa” szó nagyon szép. És nem csak a császármorzsa, a Petőfi-vers (hegyezd füled!) és a „hangya morzsát szedi” népdalsor miatt, hanem csak úgy, magában is. És ha már gasztro: bizony, külön kulináris minőség morzsát eszegetni egy zacskó fenekéről. A tányérról. Az abroszról. Nem lebecsülendő.

A kép 1988-ban vagy ’89-ben készült: Kondor Ádámmal egy akkor új találmánnyal, a morzsaporszívóval fotózkodtunk. Mivel a morzsa az obligát tisztaság és rendezettség egyik alapvető réme, ezért feltétlenül fel kellett találni a hatásos ellenszerét is — egészen a huszadik század végéig kellett rá várnia az emberiségnek. És mi kaptunk ilyet ajándékba! És amikor Kondor átjött vacsorázni, természetesen őszinte közvetlenséggel tört ki belőle is a rajongás. Úgyhogy sikált fogsort elő, olcsó kis feketefehér filmes gép beépített vakuval, hajrá: morzsaporszívózás! Egymást fotóztuk — most ragasztottam csak össze kettős portrévá.

2006 októberében, a kiscelli múzeumban tartott egyik Agricola misekoncertünkre közjátékként kértem Kondortól darabot, és ő ezt írta: Copiae. Az énekeseim mindegyikével külön-külön próbált. Mindegyiknek ki kellett alakítania egy saját motívumkészletet. Nekem vezényelni kellet, és az énekesek eldönthették, hogy engedelmeskednek vagy ellenszegülnek. Csupa morzsa — szaladnak szerteszét (próba természetesen nem volt, élesben ment a koncerten).