A sajtokat bizony annyira szeretjük, hogy az esküvőnkön se adtunk mást a vendégeknek, mint sajtot kenyérrel, zöldségekkel és borokkal. Mivel a sajt csak megfelelő hőmérsékleten tárolva hozza rendes formáját (tartsunk csak hűtőn kívül pár napig egy olcsó, de kellően zsíros és sárgás árnyalatú trappistát — nagyon meg fogunk lepődni az élménytől), ezért esküvőnk előtt napokig irdatlan sajtszagban kóvályogtunk a lakásban.

A legjobb sajtozásokat amúgy rendszeresen Arnóth Balázsnak köszönhetjük — aki akár nyaralni megy Itáliába, akár sonkáért a szupermarketbe, mindig talál valami remek sajtot. És akkor odamegyünk, szaglásszuk és eszegetjük. Arnóth Balázst onnan ismerem, hogy tizenéves koromban, amikor elkezdett a nyugati zenei világ két oldalról, Machaut és Stockhausen felől megnyílni a számomra, felkerestem azokat az embereket, akik valami olyan zenével foglalkoztak, ami számomra fontos volt. A nálam pár évvel idősebb Arnóth szenvedélye a 15. század elejének legjobb angol szerzője, John Dunstable volt; elmentem hát hozzá Dunstable-t tanulni. Magyarázott, furulyáztunk, és óraszám néztük a műanyag irattasakokba rendezett, lefénymásolt és általa széljegyzetelt kottákat.

Itt pedig a Budapesti Énekes Iskola 1993-as, Mezei János által vezényelt lemezéről hallható egy részlet. Dunstable egy kis motettája, az énekek énekéből vett szövegre; Dorkota Laura énekel, Gallai Judit csellózik, Arnóth Balázs fagottozik.