Valami desszert azért mindig kell. Ez a kedvenc süteményünk, elkészítési idő tokkal-vonóval negyed óra. Összekeverünk egy tálba máklisztet, amarántlisztet, búzalisztet, vagy ami épp van, összesen egy csészényit. Hozzáteszünk egy diónyi vajat (sosem tartjuk a vajat hűtőben, így azonnal keverhető), magokat, kókuszreszeléket, mazsolát, vagy ami jól esik, egy csipet sót, és annyi vizet, hogy összekeverve lágy-ruganyos tésztagombóc legyen belőle. Villával kilapítjuk egy teflontepsi fenekére — ne legyen 3 mm-nél vastagabb; ráteszünk felszeletelt gyümölcsöt (alma, körte, barack, szilva — itt épp banánnal csináltuk), és megsütjük. Utána mézet vagy juharszirupot csorgatunk a tetejére. Lehet fahéjjal és/vagy szezámmaggal megszórni sütés előtt; lehet mandulát, mogyorót, diót vagy kesudiót tenni a gyümölcsszeletek közé; lehet bogyós gyümölcsöket is használni: mindig más, de mindig gyors, könnyű, épp jó egy ebéd utáni kávéhoz.

Bach a lipcsei egyetemi Collegium Musicum együttesével rendszeresen fellépett a helyi Zimmermann-kávéházban; akkoriban hódította meg az öreg kontinenst a kávézás szenvedélye. Pár éve Pesten az Országos Filharmónia erre emlékezve kávéházi Bach-koncerteket szervezett, és a plakáton „Bach-korabeli sütemények” ígéretével vonzották a nagyérdeműt. Én ezzel nem szolgálhatok, csak a modern, concept-art süteményemmel tudom a kávét reklámozó Bach-papát reklámozni (bár talán már annak idején is fordítva volt, és a többség inkább a kávé kedvéért tért be, mintsem azért, hogy bonyolult polifóniával létesítsen akadálypályát a lazulni vágyó agytekervényeiben)  >>>>>