tabulé

Tabu levekről lesz szó az első bekezdésben. Az ember régebben nem gondolta, hogy hivatalos beszélgetés közben bizonyos dolgokat megtehetne; mára viszont a mobiltelefonok annyira hozzánk nőttek, hogy bizony, a háttérben sok minden hallatszik — a vonal másik végén néhány, a csempézett helyiségek akusztikájában megcsillanó apró objet sonore adhat csodálatosan bizarr hangulatot a nyitott fülnek. És ez bizony remek! Ha már szép csendben ellopott adattá válik mindenünk a kereskedelem hatalmas cethal-gyomrában, hát legalább ennyi örömünk legyen a digitális polip mindenhová elérő jelenlétéből. Hamarosan nyilván úgyis eltűnik ez az illetlen élvezet egy, a hátteret kiretusáló app révén, amit persze bunkóság lesz majd nem bekapcsolni. Úgyhogy zeneként azt javaslom: beszélgetés közben murrayschaferi árgus fülekkel kémleljük a háttérben húzódó soundscape-et, és eresszük csak szabadjára a fantáziánkat. Minél hivatalosabb a beszélgetés, annál izgalmasabb lehet; s a kockázat, hogy egy akaratlan hang-reakcióval elárulhatjuk magunkat, vagy egy nem pontos válasz a figyelem elkószálásának gyanuját ébresztheti irántunk, az csak fokozza az élvezetet — adrenalin, o-o-ó. De lehet fordítva is: ugyebár a video-hívásoknál ajánlott a könyvespolc-háttér, mert akkor okosabbnak látszunk. De hát nem csak az okosság lehet érdekes, hanem a költőiség is: képzeljük el, hogy egy hivatalos beszélgetés hangzó hátteréül a kádvíz lágy csobbanásai hogyan hatnak…

És ha már a lábasfejű előkerült az első, zenei bekezdésben, akkor a másodikban, a recept-részben se hiányozzon! Íme, Palojtay János zongoraművész konyhájából a korszerű gasztronómia egy remeke: vegyünk három csomag ropit; törjük apróra, tegyük bele egy lábasba, öntsünk rá vizet, és gyújtsunk alá! Pár perc forrás után szűrjük le a levet egy másik lábasba, és tegyük bele a megtisztított polipot. A főzési időt nehéz megállapítani, de van egy rövid időszak, amikor már nem rágós, de még nem is kemény; akkor vegyük le tűzről és tálaljuk fel: ekkor kész hivatalosan a polip-ropilén.